2013. március 28., csütörtök

Mit ünneplünk Húsvétkor?

Olyan nagy horderejű eseményt, amihez hasonló a világ teremtése óta nem történt: Isten feltámasztotta a halálból az Ő Fiát, Jézust.
 Pénteken sokan végignézték, hogyan ölték meg ártatlanul Jézus Krisztust a kereszten. Meghalt, de harmadnapon feltámadt a halottak közül. Feltámadása óriási jelentőségű esemény, aminek a hatását a mai hívők is érzik.

Miért olyan fontos esemény ez?

1. Isten ezzel igazolta, hogy Jézus valóban az, akinek mondta magát. Ő Isten Fia, öröktől fogva mindörökké Isten. Neki adatott minden hatalom mennyen és földön. Beteljesedett állítása, hogy megkínozzák, megfeszítik helyettünk, a mi bűneinkért, de harmadnap feltámad.

2. Mivel Jézus feltámadt, Ő él ma is. Aki tehát benne hisz, az egy élő személlyel van kapcsolatban, aki hallja az imádságot, és válaszol rá, tud segíteni, vigasztalni és megfedni.

3. Feltámadásával legyőzte a halált. A hívőknek a halál alagút, ami a mennyei örök életbe vezet. De csak azok boldogok, akik már itt a földi életben Krisztussal járnak, benne hisznek. Ezért fontos mielőbb hittel befogadni Őt a szívünkbe.

4. A húsvéti csodának az áldása az is, hogy Ő már itt a földön kész bennünk élni hit által. Mert aki hisz Őbenne, azt új élettel ajándékozza meg, saját természetét adja neki. S ez az új természet, a hit által benne élő Krisztus, aki túléli a halált, és megmarad örökre.

5. Krisztus feltámadása a hívők erkölcsi életének az alapja, mert Jézus jelenlétében tölti minden percét. Jézus Krisztus halálával bűnbocsánatot szerzett a múltjára, feltámadásával erőt adott a bűn felett. 


  Krisztus feltámadásának eseményét mindenki csak hittel tudja komolyan venni. Aki olvassa a Bibliát és hallgatja a Jézusról szóló beszámolót, igehirdetést, azt maga az élő Krisztus győzi meg az igazságról. Fontos a Szentírás rendszeres olvasása, mert a hit hallásból van, mégpedig Isten igéjének hallgatásából. Aki így találkozik a Feltámadottal, annak új szakasz kezdődik az életében. Jézus vele van minden napon, a nehézségek közepette is, reménység és békesség költözik a szívébe. 


 „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”

Megtérés: http://boj.hu/node/4

Húsvét - a Biblia szerint!